A Balaton, hát igen. 2012 nyarán úgy alakult, hogy
körbeutaztam egy hölgy barátommal. Az eredeti cél nem a magyar tenger volt,
hanem egy másik, amihez régebben szintén közünk volt, az Adria. De
tapasztalatlan szervezők és nyaralók voltunk, így csökkentettünk a tervek
grandiózusságán.
Az utazásba belefért jó
pár kemping, vadkemping, strand, apartman, néhány eltévedés, strand, kompozás, remek
kajálások, strand, napsütés és eső, ja és strand.
Az egész Siófokon kezdődött és ott
is ért véget. Stoppal terveztük az egészet, de végül sokkal többet haladtunk
vonattal.
Tehát elindultunk az
ezüst parton nyugati irányba. Volt rá példa, hogy a kempingből kijelentkeztünk,
de megtetszett a környék, így a közelben letelepedtünk, a karszalagoktól pedig
meg nem váltunk meg, így gond nélkül osontunk be zuhanyozni. Úgy éreztük
magunkat, mint valamiféle tisztálkodási ninják.
Ahogy átértünk az északi partra,
azaz az arany partra rögtön a szívemhez nőtt az a dimbes-dombos táj. Ez a
gyengém, nem tehetek róla.
Végül nem kerültük meg
teljesen a tavat, Tihanynál átkompoztunk a kiindulópontra, Siófokra. A helyiek
vendégszeretete mindenütt körbevett minket, egy apartmannál azt hitték, hogy
egy fiatal pár vagyunk és ezért olcsóbban szállhattunk meg. Ennyiért jó volt
egy darabig kapcsolatban lenni.
Nomád strandolóként
éltük az életünk másfélhéten keresztül. Nem volt rohanás és szürke napi gondok.
Csak a táskánk súlya, a Balaton, annak strandjai és az éjszakai beszélgetések a
csillagos ég alatt a vízparton.
