2016. május 31., kedd

A Balaton nomádjai

A Balaton, hát igen. 2012 nyarán úgy alakult, hogy körbeutaztam egy hölgy barátommal. Az eredeti cél nem a magyar tenger volt, hanem egy másik, amihez régebben szintén közünk volt, az Adria. De tapasztalatlan szervezők és nyaralók voltunk, így csökkentettünk a tervek grandiózusságán.
Az utazásba belefért jó pár kemping, vadkemping, strand, apartman, néhány eltévedés, strand, kompozás, remek kajálások, strand, napsütés és eső, ja és strand.

Az egész Siófokon kezdődött és ott is ért véget. Stoppal terveztük az egészet, de végül sokkal többet haladtunk vonattal.
Tehát elindultunk az ezüst parton nyugati irányba. Volt rá példa, hogy a kempingből kijelentkeztünk, de megtetszett a környék, így a közelben letelepedtünk, a karszalagoktól pedig meg nem váltunk meg, így gond nélkül osontunk be zuhanyozni. Úgy éreztük magunkat, mint valamiféle tisztálkodási ninják.
Ahogy átértünk az északi partra, azaz az arany partra rögtön a szívemhez nőtt az a dimbes-dombos táj. Ez a gyengém, nem tehetek róla.
Végül nem kerültük meg teljesen a tavat, Tihanynál átkompoztunk a kiindulópontra, Siófokra. A helyiek vendégszeretete mindenütt körbevett minket, egy apartmannál azt hitték, hogy egy fiatal pár vagyunk és ezért olcsóbban szállhattunk meg. Ennyiért jó volt egy darabig kapcsolatban lenni.
Nomád strandolóként éltük az életünk másfélhéten keresztül. Nem volt rohanás és szürke napi gondok. Csak a táskánk súlya, a Balaton, annak strandjai és az éjszakai beszélgetések a csillagos ég alatt a vízparton.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése