"A vázépítést nem lehet megunni."

"Merényi Dániel több mint nyolc évig volt reklámgrafikus. Végigjárta a szamárlétra minden fokát: a miskolci bölcsészegyesület filozófia jegyzeteinek a tördelésével kezdte, végül a Publicisnél volt art director. Mégis úgy döntött, hogy valami egészen másba fog; egy olaszországi vázépítő műhelyben kezdett dolgozni. Négy éve hazajött, és felépítette a saját vállalkozását." Folytatás a linknél. :)


http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/a-vazepitest-nem-lehet-megunni/

Egy nap egy nagy túrából

Motherfucking Bike :D

Tájékoztatás

Nos, rá kellett döbbennem, hogy nem tudok olyan túrát felidézni amiről kép is maradt. Így néha fogok olyan útvonalakról írni amiről nincs kép. Ezek többnyire olyanok lesznek amiket már megtettem, és jó régen.
De szeretnék olyanokról írni amikhez tudok képet kapcsolni és friss élményt tartalmaznak. Ennek az lesz az eredménye, hogy nem lesz minden nap bejegyzés.
Ám, mindenki örömére hamarosan, (legalábbis remélem) néhány barátom is beszáll akik írnak majd olyan utakról amiken nem vettem részt.
Mivel tél van, most még főleg régi túrák lesznek leírva. Amint jön a jó idő, jönnek a friss élmények.
Ha van valakinek még valami ötlete, hogy miről lehetne még ebben a témában írni azt szívesen fogadom. :)

Réges-régen egy messzi Perliten

A következő "túra" nem is túra volt, hanem egy bicikli verseny, tizennyolc évnél fiatalabbaknak. Képet nem találtam ami akkor készült, hiszen még nem voltak olyan telefonok, és a fényképezőgépek sem voltak olyan elterjedtek. Ha majd találok egyet ami abból az időből van felteszem. :)
Emlékszem, hogy egy pénteki napon volt, és kilenckor kezdődött. Tehát a sulit ki kellett hagynunk. A szüleink belementek azzal a feltétellel, hogy elkérezkedünk a suliból. Az egész iskolából csak a mi osztályunkból voltak jelentkezők. Arra is emlékszem, hogy biológia óráról kellett elkérezkedni. Soha nem volt gondom a biosz órákkal. Nem is szerettem, nem is utáltam, olyan korrekt óra volt, amit elismertem, hogy fontos, de különösebb lázba nem hozott soha. Akkor viszont tudom, hogy örültem annak, hogy kihagyom. Bár ez lehet annak szólt, hogy akkoriban nem lógtunk, nem hagytunk ki iskolai napot, és ez valami csodás dolog volt, hogy ott kéne lennem, de még sem vagyok ott. :D Kis vagány.
A díjakra már nem emlékszem mik voltak. Arra emlékszem csak, hogy volt egy külön, sorsolt nyeremény is, egy robogó.
A gyülekező a Sörkert előtt volt Beregszászban. Meglepődve vettük tudomásul a barátaimmal, hogy milyen sokan akarnak indulni. Először regisztrálni kellett. most belegondolva biztosan ott volt későbbi atlétika edzőnk, aki pár évvel később sokunkat nagyon jó formába hozott. Máig is hálás vagyok neki.
Már az elején történt egy sajnálatos dolog. Igazi balszerencse. Egy barátomnak pont a verseny előtt lyukadt ki a kereke. Pedig ő volt a leggyorsabb közülünk, ő bicajozott a legtöbbet. Nagyon sajnáltam és most is sajnálom, ő érhette volna el a legjobb helyezést közülünk.
Rajthoz tehát eggyel kevesebben álltunk neki. Nagyon izgultam, felébredt bennem a versenyszellem. Egyszerre akartam magamnak dicsőséget, az iskolámnak, balszerencsés barátomnak, és bevallom kicsit a magyarságnak is, mert rengeteg ukrán is indult természetesen, és ez így van jól.
versenyt sajnos csak egyszer rendezték meg. Legalábbis legjobb tudomásom szerint.

Az elején igazi tömegnyomor volt. Elől és hátul rendőr autó kísért minket, hátul volt egy busz is amire felszállhattak azok akik már nem bírták.
A rajt után 50 vagy 100 méterrel pont előttem volt egy nagy borulás, vagy 5 versenyző egymásnak ütközve felbukott. Szerencsémre kitudtam kerülni, de sok üldözőm nekik hajtott, talán ekkor szereztem a legnagyobb előnyömet.
Az útvonalat nem ismertem, azelőtt soha nem voltam a Perliten. Valahol Kígyós után a Perlit felé letérőnél éreztem meg, hogy ez nem is olyan könnyű. Ez volt az első alkalom, hogy tényleg több falun keresztül bicajoztam, és rögtön egy versenyen, amit igyekeztem komolyan venni. Nem voltam rá felkészülve.
A Perlit meglepett. Mivel nem voltam azelőtt ott soha nem tudtam milyen dimbes-dombos. Az első emelkedőnél megpróbáltam tekerve felmenni, de nem jött össze. Sokat akar a szarka pici far.... :D
Tehát leszálltam Twisterről (így hívták az első bicajom) és futva feltoltam, ekkor sok embert előztem meg. Némelyik még mindig tekerve próbálkozott, mások meg ugyan úgy mint én, ekkor érezhették meg, hogy ez nem olyan könnyű, csak ők ezután inkább elszórakozták a dolgot. Én ennek örültem, nem értettem, de jól jött, rengeteg embert előztem meg. Miután felértem a domb tetejére a leejtőt kihasználva akartam lehagyni őket. Nagyon megtekertem a lefelé menet, hogy minél gyorsabb legyek. Az utolsó vagy utolsó előtti dombon szembesültem egy újabb dologgal. Ugyan úgy mint a többi dombon, felfelé gyalog leelőztem embereket lefelé lehagytam. Vagyis csak én azt hittem.
Az utolsónál felfelé ugyan úgy szórakozott néhány tőlem idősebb fiú, lassan cammogtak felfelé, és sietve elsuhantam mellettük, aztán gyorsan le. Ekkor még jobban örültem, mert idősebbeket még nem hagytam le. Viszont mikor száguldoztam lefelé, ezek az idősebb fiúk, olyan sebességgel húztak el mellett, hogy csak lestem, el se tudtam képzelni mit reggeliztek.
Ezután Nagymuzsaly szélén bukkantunk fel. Innen már ismerős volt a terep. Hiszen erre mindenki járt már aki volt a Borzsán.
Az egyetlen dolog ami még történt, hogy Muzsalyban a lakosok előszeretettel adtak vizet a versenyzőknek. Bár én is szomjas voltam, nagyon is, nem álltam meg, ismét csak ki akartam használni a dolgot és a megállókat lehagyni.
A falu után sok szőlő van. Jó néhány előttem haladó feladta és inkább betámadta a lugasokat. A borászok tuti nem dicsérték meg őket.
Én újfent tekertem tovább. Odahaza nekünk van szőlő. :D
Beregszászba érve azt hittem, kezdtem reménykedni, hogy akár az első 10-ben is ott vagyok. Nem voltam.
Mikor a célhoz értem rengeteg ember volt már ott. Kicsit csalódott voltam. Később tudtam meg, édesanyám egyik vendégétől, hogy ő ott volt és számolta a beérkezőket és én a 33. helyre érkeztem. Nem rossz a 160 indulóból. :)
Az útvonal egyébként remek. A tegnapihoz hasonló, kevésbé látványos és rövidebb, de bemelegítésnek jó, vagy olyannak aki még nem volt ilyen túrán.

Le a kalappal

A videóban látott két fiatalembert amellett, hogy tisztelem, még irigylem is. Igazán nagy élmény és kaland lehetett. Nézzétek csak:

A Piros Szörnnyel

A blog bicikli túrákról, kisebb utakról szól majd. :)
Kárpátalján belül és kívül.
Sokan járnak mondjuk nyaranta a Borzsára bicajjal, vagy a Dédába. Ezeket a rövidebb utakat nem is írnám le.
Ám vannak olyan utak amikről lehet tud mindenki, de kevesen teszik meg. Ilyen mondjuk Bereg után a Szerpentin.
Nem egyszer tettük meg ezt az utat a barátaimmal. Most az egyik ilyet fogom kiemelni, mert ez az út számomra nem kicsit volt megerőltető.
Igen, egy útszakasz amit sokszor megtettem már könnyedén, most próbára tett. Nem azért mert öreg lettem és fájnak az ízületeim :D, a lustálkodással töltött téli hónapok sem tettek keresztbe ennyire. Egyszerűen csak nem a saját bringámmal kellett mennem, hanem kaptam egy szörnyet.
Reggel kilenckor már összegyűltünk. A saját bringámnak (Herculesnek) voltak kisebb gondjai amiket még nem javítottam ki. Így kölcsönkaptam egy másikat, nem túl profit, nem túl jót, de ment minden probléma nélkül. Egész nagy társaság összegyűlt és neki vághattunk az útnak. Beregszászon az uszoda előtt, egész pontosan egy barátom kapuja előtt volt a találkozó. Innen indultunk el Bereg felé.

Tasnádon keresztül mentünk, és már a falu előtt kiderült, hogy gond lesz. Igen, itt kezdődik a megpróbáltatás. Egy barátunknak, egy lánynak sem volt jó az ő bicaja, így kölcsönkérte unokatesójának a kerékpárját. Na és ez a kerékpár lett elnevezve A Szörnynek. A bicaj váltójával lehetett a gond, az eset már vagy két éve történt így nem tudom megmondani. De rettenetesen nehéz volt tekerni, rettenet volt, igazi izom durrantó.
Mivel minden más fiúnak magas bicaja van, igen elég alacsony vagyok így nekem azok nem jók, és a lány még tőlem is alacsonyabb, csak én vállalhattam a lovagiasság szerepét és cseréltünk.
Eleinte egész jól tűrtem a megpróbáltatást, persze azért hangot adtam annak, hogy ez azért így szép lesz...

Beregnél álltunk meg pihenni egy kicsit. Ebben a faluban akár ilyen bringával mentek, akár nem érdemes megállni. Lehet csak azért látom szép falunak mert a családfám egy része innen ered, de attól még annak tartom. Odahaza Bereget tartom a legszebb falunak. Bár bevallom nem voltam még mindegyikben. A falu dimbes-dombos vidéke kifejezetten kedvemre való.
Persze túl sokáig nem maradtunk, tovább haladtunk a Szerpentin felé. Sajnos itt jön egy kicsit csúnyább dolog. Egy kavicsos úton kell haladni, egyik oldalra nézve gyönyörű táj másikon egy cigány-tábor. Az úton meg mindenütt szemét. De aki szereti a kalandot túléli, aki meg nem az is mert nem hosszú szakasz ez.

utána jön maga a Szerpentin. Itt már erdő fogad minket. A Szerpentinen óvatosan kell közlekedni, mert a kanyargóssága mellett leejtő is, és szembe jöhet egy autó.
Nagy élmény. Tényleg, kanyarogva, lefelé "száguldozva" egy erdőben. Ami lent vár az sem kutyaütő.
Továbbra is erdő veszi körbe az embert, de itt van egy nagy tisztás. Itt pihentünk kicsit. Igaz a leejtő miatt ezen az útszakaszon nem kellett tekernek A Szörnyet.
Az út ennek a szakaszánál minden alkalommal megállunk, nem csak mert mind szeretjük a természetet és az erdő a tisztással valamiféle gyönyört okoz nekünk, de azért is mert itt olyan táj tárul az ember elé, hogy el sem hiszi. Aki a környéken lakik elgondolkodik, hogy hol is él valójában, aki meg kicsit messzebb rájöhet, hogy nem muszáj elutazni a messzi nyugatra, hogy szép helyeket lásson. Én mondjuk mindig elgondolkodom, hogy hogy lehet az, hogy csak itt lehet ezt látni? Annyira messze még sem mentünk el. Ugyan ezt érzem Kukján is. Egy félórás séta és már teljesen más táj. Elképesztő és gyönyörű.

Persze ez a tisztás nagyon alkalmas arra, hogy a magunkkal hozott ételt elfogyasszuk. Mire ideértünk, hiába a leejtő, már azért éreztem a lábamban, hogy ez nem kellemes. :D De itt még egy szörnyű dologra kellett ráébrednem, mégpedig arra, hogy én balga nem hoztam elég elemózsiát magammal. Szerencsémre a többiek kisegítettek.
Az út megpróbáltatásai nem értek véget. Nekem még mindig nehéz volt a tekerés egy másik bicaj meg úgy döntött ereszteni kezd. Szinte 100-200 méterenként fújni kellett bele. Na innentől kezdett igazán embert próbáló lenni a dolog. Főleg idegileg. De azért jó kaland volt.
A tisztás után egy picit csúnyább kép kerül az ember elé. Lényegében elhagyott mezőgazdasági terület, valószínűleg régi kolhozok elhanyagolt dolgai.
Ezután érünk az újabb faluba Kovászóra. Kezdetben nem éppen bizalomgerjesztő hely. Szemetes az utca és koszos. De akár hiszitek akár nem, érdemes betérni ide. Főleg ha ezen az útvonalon haladtok és haza akartok jutni mert más út nincs.
Ám azért is mert van itt egy várrom. Nem sok maradt meg belőle. De jelzi őseink dicső korát, amiből sajnos csak ennyi maradt.

A faluba beljebb haladva egyre jobb körülmények fogadnak, a település másik végében már kifejezetten kulturált minden. Az itteni szakasz azért is lehet különleges, mert végig a Borzsa folyó mentén halad. Aki nem látta a folyót eddig csak a duzzasztónál, és kedveli is, az kifejezetten szeretni fogja ezt az útszakaszt.
Ekkor persze a lábaimban már még erősebben éreztem a fájdalmat. Megpróbálkoztunk egy cserével és megkaptam én azt ami ereszt. Nem lett jobb.
Kovászó után jön Bene. A Borzsa fölötti hídon leültünk és pihentünk kicsit. Utána már ismert úton haladtunk hazafelé. Itt túl sok érdekesség már nem történt, maximum folytatódott a küzdelmem A Szörnnyel. Bene után Nagymuzsaly jön. Mi itt sem tettünk semmi érdekeset csak átszeltük a falut. Ám aki még nem járt ott ajánlani tudom a falu végén a régi templom romot. Régebben ásatások is voltak ott. Ha jól tudom István király korából maradt ránk, de ezt nem tudom pontosan, szóval akit érdekel járjon utána. :) Mindenesetre nagyon érdekes oda elmenni. Valami olyasmit lehet ott érezni mint Kovászón a várromnál.

Nagymuzsaly után már Beregszász felé vettük az irányt. Itt még egy kisebb érdekesség történt, valamilyen csoda folytán többeket is sikerült lehagynom és míg bevártam őket a rettenetes bicajt otthagyva én behuppantam az útszéli fűbe. Éppen akkor egy idős bácsi és fia vagy unokája nem tudom, arra jártak, bicajjal, és azt hitték elütöttek engem. Megálltak, oda jöttek hozzám, és kérdezték, hogy hogy vagyok, jól vagyok-e? Alig tudtam meggyőzni őket, hogy semmi bajom. Jó tudni, hogy azért az emberek törődnek még ennyire a másikkal.
Végül és a városba érve már inkább gyalog mentem. A kölcsön kért bringát haza toltam, majd picit szenderegve, de megnéztem a Juventus - Inter meccset ahol győzött a csapatom. Forza Juve!!!