A következő "túra" nem is túra volt, hanem egy bicikli verseny, tizennyolc évnél fiatalabbaknak. Képet nem találtam ami akkor készült, hiszen még nem voltak olyan telefonok, és a fényképezőgépek sem voltak olyan elterjedtek. Ha majd találok egyet ami abból az időből van felteszem. :)
Emlékszem, hogy egy pénteki napon volt, és kilenckor kezdődött. Tehát a sulit ki kellett hagynunk. A szüleink belementek azzal a feltétellel, hogy elkérezkedünk a suliból. Az egész iskolából csak a mi osztályunkból voltak jelentkezők. Arra is emlékszem, hogy biológia óráról kellett elkérezkedni. Soha nem volt gondom a biosz órákkal. Nem is szerettem, nem is utáltam, olyan korrekt óra volt, amit elismertem, hogy fontos, de különösebb lázba nem hozott soha. Akkor viszont tudom, hogy örültem annak, hogy kihagyom. Bár ez lehet annak szólt, hogy akkoriban nem lógtunk, nem hagytunk ki iskolai napot, és ez valami csodás dolog volt, hogy ott kéne lennem, de még sem vagyok ott. :D Kis vagány.
A díjakra már nem emlékszem mik voltak. Arra emlékszem csak, hogy volt egy külön, sorsolt nyeremény is, egy robogó.
A gyülekező a Sörkert előtt volt Beregszászban. Meglepődve vettük tudomásul a barátaimmal, hogy milyen sokan akarnak indulni. Először regisztrálni kellett. most belegondolva biztosan ott volt későbbi atlétika edzőnk, aki pár évvel később sokunkat nagyon jó formába hozott. Máig is hálás vagyok neki.
Már az elején történt egy sajnálatos dolog. Igazi balszerencse. Egy barátomnak pont a verseny előtt lyukadt ki a kereke. Pedig ő volt a leggyorsabb közülünk, ő bicajozott a legtöbbet. Nagyon sajnáltam és most is sajnálom, ő érhette volna el a legjobb helyezést közülünk.
Rajthoz tehát eggyel kevesebben álltunk neki. Nagyon izgultam, felébredt bennem a versenyszellem. Egyszerre akartam magamnak dicsőséget, az iskolámnak, balszerencsés barátomnak, és bevallom kicsit a magyarságnak is, mert rengeteg ukrán is indult természetesen, és ez így van jól.
versenyt sajnos csak egyszer rendezték meg. Legalábbis legjobb tudomásom szerint.
Az elején igazi tömegnyomor volt. Elől és hátul rendőr autó kísért minket, hátul volt egy busz is amire felszállhattak azok akik már nem bírták.
A rajt után 50 vagy 100 méterrel pont előttem volt egy nagy borulás, vagy 5 versenyző egymásnak ütközve felbukott. Szerencsémre kitudtam kerülni, de sok üldözőm nekik hajtott, talán ekkor szereztem a legnagyobb előnyömet.
Az útvonalat nem ismertem, azelőtt soha nem voltam a Perliten. Valahol Kígyós után a Perlit felé letérőnél éreztem meg, hogy ez nem is olyan könnyű. Ez volt az első alkalom, hogy tényleg több falun keresztül bicajoztam, és rögtön egy versenyen, amit igyekeztem komolyan venni. Nem voltam rá felkészülve.
A Perlit meglepett. Mivel nem voltam azelőtt ott soha nem tudtam milyen dimbes-dombos. Az első emelkedőnél megpróbáltam tekerve felmenni, de nem jött össze. Sokat akar a szarka pici far.... :D
Tehát leszálltam Twisterről (így hívták az első bicajom) és futva feltoltam, ekkor sok embert előztem meg. Némelyik még mindig tekerve próbálkozott, mások meg ugyan úgy mint én, ekkor érezhették meg, hogy ez nem olyan könnyű, csak ők ezután inkább elszórakozták a dolgot. Én ennek örültem, nem értettem, de jól jött, rengeteg embert előztem meg. Miután felértem a domb tetejére a leejtőt kihasználva akartam lehagyni őket. Nagyon megtekertem a lefelé menet, hogy minél gyorsabb legyek. Az utolsó vagy utolsó előtti dombon szembesültem egy újabb dologgal. Ugyan úgy mint a többi dombon, felfelé gyalog leelőztem embereket lefelé lehagytam. Vagyis csak én azt hittem.
Az utolsónál felfelé ugyan úgy szórakozott néhány tőlem idősebb fiú, lassan cammogtak felfelé, és sietve elsuhantam mellettük, aztán gyorsan le. Ekkor még jobban örültem, mert idősebbeket még nem hagytam le. Viszont mikor száguldoztam lefelé, ezek az idősebb fiúk, olyan sebességgel húztak el mellett, hogy csak lestem, el se tudtam képzelni mit reggeliztek.
Ezután Nagymuzsaly szélén bukkantunk fel. Innen már ismerős volt a terep. Hiszen erre mindenki járt már aki volt a Borzsán.
Az egyetlen dolog ami még történt, hogy Muzsalyban a lakosok előszeretettel adtak vizet a versenyzőknek. Bár én is szomjas voltam, nagyon is, nem álltam meg, ismét csak ki akartam használni a dolgot és a megállókat lehagyni.
A falu után sok szőlő van. Jó néhány előttem haladó feladta és inkább betámadta a lugasokat. A borászok tuti nem dicsérték meg őket.
Én újfent tekertem tovább. Odahaza nekünk van szőlő. :D
Beregszászba érve azt hittem, kezdtem reménykedni, hogy akár az első 10-ben is ott vagyok. Nem voltam.
Mikor a célhoz értem rengeteg ember volt már ott. Kicsit csalódott voltam. Később tudtam meg, édesanyám egyik vendégétől, hogy ő ott volt és számolta a beérkezőket és én a 33. helyre érkeztem. Nem rossz a 160 indulóból. :)
Az útvonal egyébként remek. A tegnapihoz hasonló, kevésbé látványos és rövidebb, de bemelegítésnek jó, vagy olyannak aki még nem volt ilyen túrán.
Emlékszem, hogy egy pénteki napon volt, és kilenckor kezdődött. Tehát a sulit ki kellett hagynunk. A szüleink belementek azzal a feltétellel, hogy elkérezkedünk a suliból. Az egész iskolából csak a mi osztályunkból voltak jelentkezők. Arra is emlékszem, hogy biológia óráról kellett elkérezkedni. Soha nem volt gondom a biosz órákkal. Nem is szerettem, nem is utáltam, olyan korrekt óra volt, amit elismertem, hogy fontos, de különösebb lázba nem hozott soha. Akkor viszont tudom, hogy örültem annak, hogy kihagyom. Bár ez lehet annak szólt, hogy akkoriban nem lógtunk, nem hagytunk ki iskolai napot, és ez valami csodás dolog volt, hogy ott kéne lennem, de még sem vagyok ott. :D Kis vagány.
A díjakra már nem emlékszem mik voltak. Arra emlékszem csak, hogy volt egy külön, sorsolt nyeremény is, egy robogó.
A gyülekező a Sörkert előtt volt Beregszászban. Meglepődve vettük tudomásul a barátaimmal, hogy milyen sokan akarnak indulni. Először regisztrálni kellett. most belegondolva biztosan ott volt későbbi atlétika edzőnk, aki pár évvel később sokunkat nagyon jó formába hozott. Máig is hálás vagyok neki.
Már az elején történt egy sajnálatos dolog. Igazi balszerencse. Egy barátomnak pont a verseny előtt lyukadt ki a kereke. Pedig ő volt a leggyorsabb közülünk, ő bicajozott a legtöbbet. Nagyon sajnáltam és most is sajnálom, ő érhette volna el a legjobb helyezést közülünk.
Rajthoz tehát eggyel kevesebben álltunk neki. Nagyon izgultam, felébredt bennem a versenyszellem. Egyszerre akartam magamnak dicsőséget, az iskolámnak, balszerencsés barátomnak, és bevallom kicsit a magyarságnak is, mert rengeteg ukrán is indult természetesen, és ez így van jól.
versenyt sajnos csak egyszer rendezték meg. Legalábbis legjobb tudomásom szerint.
A rajt után 50 vagy 100 méterrel pont előttem volt egy nagy borulás, vagy 5 versenyző egymásnak ütközve felbukott. Szerencsémre kitudtam kerülni, de sok üldözőm nekik hajtott, talán ekkor szereztem a legnagyobb előnyömet.
Az útvonalat nem ismertem, azelőtt soha nem voltam a Perliten. Valahol Kígyós után a Perlit felé letérőnél éreztem meg, hogy ez nem is olyan könnyű. Ez volt az első alkalom, hogy tényleg több falun keresztül bicajoztam, és rögtön egy versenyen, amit igyekeztem komolyan venni. Nem voltam rá felkészülve.
A Perlit meglepett. Mivel nem voltam azelőtt ott soha nem tudtam milyen dimbes-dombos. Az első emelkedőnél megpróbáltam tekerve felmenni, de nem jött össze. Sokat akar a szarka pici far.... :D
Tehát leszálltam Twisterről (így hívták az első bicajom) és futva feltoltam, ekkor sok embert előztem meg. Némelyik még mindig tekerve próbálkozott, mások meg ugyan úgy mint én, ekkor érezhették meg, hogy ez nem olyan könnyű, csak ők ezután inkább elszórakozták a dolgot. Én ennek örültem, nem értettem, de jól jött, rengeteg embert előztem meg. Miután felértem a domb tetejére a leejtőt kihasználva akartam lehagyni őket. Nagyon megtekertem a lefelé menet, hogy minél gyorsabb legyek. Az utolsó vagy utolsó előtti dombon szembesültem egy újabb dologgal. Ugyan úgy mint a többi dombon, felfelé gyalog leelőztem embereket lefelé lehagytam. Vagyis csak én azt hittem.
Az utolsónál felfelé ugyan úgy szórakozott néhány tőlem idősebb fiú, lassan cammogtak felfelé, és sietve elsuhantam mellettük, aztán gyorsan le. Ekkor még jobban örültem, mert idősebbeket még nem hagytam le. Viszont mikor száguldoztam lefelé, ezek az idősebb fiúk, olyan sebességgel húztak el mellett, hogy csak lestem, el se tudtam képzelni mit reggeliztek.
Ezután Nagymuzsaly szélén bukkantunk fel. Innen már ismerős volt a terep. Hiszen erre mindenki járt már aki volt a Borzsán.
Az egyetlen dolog ami még történt, hogy Muzsalyban a lakosok előszeretettel adtak vizet a versenyzőknek. Bár én is szomjas voltam, nagyon is, nem álltam meg, ismét csak ki akartam használni a dolgot és a megállókat lehagyni.
A falu után sok szőlő van. Jó néhány előttem haladó feladta és inkább betámadta a lugasokat. A borászok tuti nem dicsérték meg őket.
Én újfent tekertem tovább. Odahaza nekünk van szőlő. :D
Beregszászba érve azt hittem, kezdtem reménykedni, hogy akár az első 10-ben is ott vagyok. Nem voltam.
Mikor a célhoz értem rengeteg ember volt már ott. Kicsit csalódott voltam. Később tudtam meg, édesanyám egyik vendégétől, hogy ő ott volt és számolta a beérkezőket és én a 33. helyre érkeztem. Nem rossz a 160 indulóból. :)
Az útvonal egyébként remek. A tegnapihoz hasonló, kevésbé látványos és rövidebb, de bemelegítésnek jó, vagy olyannak aki még nem volt ilyen túrán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése